Új építésű házat szeretne vásárolni? Erre figyeljen 2023-ban!

Tehát elhatározta, hogy nem használt ingatlanba ruház be, hanem inkább egy új építésű lakást vásárolna.
Új építésű házat szeretne vásárolni? Erre figyeljen 2023-ban!

Nos, ilyenkor akadnak olyan plusz teendőink, amelyek használt lakás vásárlása esetén nem, vagy nem feltétlenül.

A legelemibb dolog például, hogy az építtető referenciáit ellenőrizze. Nagy kockázattal jár, ha a céget csak az adott projektre alapították. Válasszon inkább olyan projektet, ahol már több éves ingatlanpiaci referenciával bír a cég.

Aztán foglalkozzon egy kicsit a hitellel, ha hitelezve szeretne vásárolni, azaz jól járja körül a feltételeket.

(Ezekkel amúgy jó, ha tisztában vagyunk. Ha tájékozottan vágunk bele egy ilyenbe, megkímélhetjük magunkat rengeteg stressztől.)

Döntés előtt tájékozódjon az alábbiakról:

Tudta, hogy nem feltétlenül lesz lehetősége beleszólni a szobák elrendezésébe? Hiába nem épült meg még a lakás, a tervrajzok engedélyeztetése miatt már véglegesre rögzítették az elrendezést. Tehát bármilyen szerződéskötés előtt érdemes annak is utána járnunk, hogy mibe lesz vevőként beleszólásunk, és mibe nem. Illetve az is fontos, ha van beleszólásunk, azt meddig tehetjük meg.

További lényeges szempont, hogy milyen extra szolgáltatásokat kapunk az új építésű lakásunkhoz? Vajon van-e saját kertje? Lesz-e benne játszótér? Mi a helyzet a garázzsal? Kap-e konyhabútort a vásárlásához? És még sorolhatnánk.

Vigyünk magunkkal szakembert az előzetes megtekintéshez

Hiába új építésű az ingatlan, nem árt szakember segítségét kérni az épület műszaki átnézésére. Ja, és mielőbb tegyük ezt meg, mert ha a szakember egy félkész állapotnál észrevesz valami javítandót, az sokkal könnyebben korrigálható, mint később, egy már elkészült állapotban.

Jogi ügyek is felmerülhetnek? Naná!

Mégpedig, hogy hogyan kerül a lakás a birtokunkba! Nagyon fontos szempont, hogy tehermentes ingatlant vegyünk át. Ha az adásvételi szerződésben szerepel tehermentesítésre vonatkozó feltétel, akkor a teljes vételár kifizetése után már nem lehet a tulajdoni lapon az ingatlanra bejegyzett teher.

És egy nem kellemes, de gyakori tapasztalat!

Új építésű lakás vásárolásakor sokszor megtörtént már, hogy a beköltözés időpontja csúszik. Sok oka lehet, és nem minden esetben kapunk érte valami kis jóváírást, vagy plusz dolgot. Ha csúszik az építőanyagok beszerzése, vagy átmeneti munkaerőhiány lép fel a kivitelezőnél, máris bizonytalanná válhat a pontos átadás.

Ha bérleményben élünk az átadásig, ez plusz be nem tervezett kiadást jelenthet számunkra anyagilag. Ne rohanjunk felmondani az albérletet, különben előfordulhat, hogy hirtelen nem lesz hol laknunk. Akkor mondjuk fel a szerződést, ha már költözhető az új ingatlan.

Bent vagyunk az új lakásban! Minden működik, elkezdhetjük belakni. Mi lehet még fontos?

Hát a lakásbiztosítás! Fantasztikus érzés végre beköltözni! Viszont nem érdemes elfeledni, hogy az új lakás vásárlás a lakásbiztosítás megkötésével záruljon!

Ha hitelt vettünk fel a vásárláshoz, akkor mondjuk úgyis kötelező lakásbiztosítást kötni. Tájékozódjunk, hogy a bank milyen feltételeket szab a lakásbiztosítással kapcsolatban.

Zálogkötelezetti nyilatkozatot kell tennünk, ami szükséges a biztosításkötéshez. A jelzáloghitelből finanszírozott lakásvásárlás esetén erre a dokumentumra a biztosítónak szüksége van, mert a biztosítási díj-kalkulációnál ezt is figyelembe kell vennie.

Minden reklám sulykolja, hogy váratlan események bármikor történhetnek. És igazuk van! Jobb ezt megelőzni, és megkötni azt a biztosítást, hogy baj esetén az anyagiak miatt már ne fájjon a fejünk, hisz maga a "baj" is épp elég, ha már bekövetkezik, nem?

Kapcsolódó cikkek

III. kerület új lakás – Waterfront City Óbuda lakópark – mutatjuk milyen

III. kerület új lakás – Waterfront City Óbuda lakópark – mutatjuk milyen

A III. kerületben lévő, Waterfront City Óbuda lakóparkot mutatjuk be.

Duna Terasz Grande – a legnagyobb vízpart közeli lakásberuházás a 13. kerületben

Duna Terasz Grande – a legnagyobb vízpart közeli lakásberuházás a 13. kerületben

A Duna Terasz Grande a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport legújabb fejlesztése, amely Budapest egyik legzöldebb Duna-parti lokációjában, a Foka-öböl mentén található.