Leáldozó lakástrendek, amiktől ideje búcsút venni

Az elmúlt időszakban sokat változott az emberek lakásukhoz való viszonya, köszönhetően többek közt az otthon töltött idő megnövekedésének.
Leáldozó lakástrendek

Ahogy átalakultak a szokások, úgy változnak a trendek is. A szépség mellett a kényelem is fontossá vált, ami átírja a korábban megszokottakat. Emellett globális változások is észlelhetőek, ahogy az élet minden területén egyre többször kerül szemünk elé a környezetvédelem kérdése, úgy válik lassan természetessé, hogy ez átitatja egész életünket, így a lakástrendeket is. Ennek köszönhetően sok korábbi szokásunktól, tárgyunktól is búcsúzunk majd.

Dekorációkkal és kiegészítőkkel könnyen aktualizálhatjuk otthonunkat, de azt mindig érdemes szem előtt tartani a választás során, hogy mennyire passzol személyiségünkhöz. Ha szeretnénk a belső tereket divatossá tenni, az alábbiakra érdemes figyelnünk 2021-ben.

Vége a fehér uralmának. Ugyan a fehér mindig divatban marad köszönhetően annak, hogy tiszta, megnyugtató és egyszerű benyomást kelt, de a fehér a fehéren divat mára már túl sok és steril lett, így a falakhoz illő padló, illetve az ezekkel azonos színű bútorokat jobb nem erőltetni, és átfesteni valami lágyabb, melegebb árnyalatra.


Forrás

A színek keverése, legalábbis tömbösítése is lejárt dolog. Jó módja volt a lakás feldobásának a színtömbös falfestés használata, de ma már inkább az egységes felületeké a világ, így a kedvenc árnyalatunkat most már nem kell megtörni egy másikkal, az egész lakásunkat az uralma alá hajthatja.

A mid century modern, vagy századközepi-modern is lassan megmutatott mindent, amit tudott, és átadja a helyét az izgalmasabb formáknak. A lassan halványuló trend ugyan még mindig nagyon népszerű, de az utánpótlása, ami a korábbi évtizedekből táplálkozik, méltó utódja lesz, és kiszolgálja a stílus rajongóit.


Terazzo és márvány utánzatok, szevasztok! Nem fér bele, ami mű. Az új uralkodó trendek üdvözítő szokása, hogy nemet mondanak a másolatokra. Ennek köszönhetően ezek a kőmintás burkolatok egyre kevésbé aktuálisak.


Forrás

Műnövények helyett válasszunk igaziakat! Ahogy azt az előzőekben is leírtuk, a természetesre fókuszál a lakásdivat is, ezért felejtsük el a műanyagot, és váltsunk valódira. Vannak alacsony fényigényű növények, és akadnak kevés vízzel is jól boldoguló fajták, ne tartson vissza, hogy úgy gondoljuk, nem tudunk gondoskodni egy növényről. Az internet segít, hogy mindenki saját otthona kertésze lehessen. Nem viccelünk. Jót tesz a lakásnak, jót tesz nekünk is!

Az egybenyitott terek korszaka is véget ért. Ahogy átrendeződtek a szokások, úgy a terek is. Ha az egész család otthon van, nehéz dolgozni, tanulni, főzni, de leginkább bármit csinálni, ha nincs ehhez mindenkinek megfelelően nyugodt környezete. Ha van lehetőségünk erre figyelni, akkor tegyük, a belső terek ugyanis ezek a szempontokat is figyelembe véve alakulnak a jövőben. Ez persze egy szeparált résszel is megoldható, a lényeg, hogy az igényekre reflektáló trendek szerint mindenkinek jár egy nyugodt sarok, ahol tanulhat, dolgozhat, pihenhet.

Kapcsolódó cikkek

A legnépszerűbb lakberendezési stílusok - melyik a tiéd?

A legnépszerűbb lakberendezési stílusok - melyik a tiéd?

Melyik stílus lesz a legjobb az otthonodban? Összehasonlítottuk a 3 legnépszerűbbet.

Japandi, a hibrid minimalizmus harmóniája

Japandi: a hibrid minimalizmus harmóniája

Jelenleg ez az egyik legnépszerűbb lakberendezési irányzat, ami tökéletes összhangot alkotva ötvözi a két nagy klasszikus jegyeit

Minimalizmus, természet és nosztalgia tökéletes harmóniája

Minimalizmus, természet és nosztalgia tökéletes harmóniája

Új és régi harmonikus együttélése - less be egy hattagú család otthonába!